Kivételezett áramár a közintézményeknek?


Népszabadság • Marnitz István • 2007. november 24.

A közintézmények számára várhatóan mégis külön "sávban" adná a kormány a jövő évi áramot - tudtuk meg. Így ez a kör átlagosan 10-15 százalékos áremelésre számíthatna. A terv úgy pattant ki, hogy egyes villamosenergia-kereskedők épp a "sáv" ellen tiltakoztak.

A piac felszabadításának felrótt korábbi, 30-40 százalékos áramáremelési becslések tompulnak. Szerdán ugyanis kiderült, a kormány egy rendeletével előkészítette annak lehetőségét, hogy ne csak a lakossági fogyasztók áramát vonják ki az elvben jövő év elejétől nyitott piacról, hanem a közintézményekét is. Eddig ugyanis az árampiacon az összes "nem lakossági" fogyasztót - legyen az gyár, üzlet, kórház vagy iskola - egy kalap alá vették. Az uniós szabályok szellemében jövő év elejétől úgymond "megnyíló" teljes magyar árampiacról elsőként a lakosságot vonták ki. Mint az várható volt, a "felszabadított" piacon a nagykereskedelmi árak felszöktek, így a kiskereskedelmi árakra is 30-40 százalékos becslések születtek. Bár ez ellen a céges vevők tiltakoztak, megfigyelők szerint az amúgy is rosszul fizető állami-önkormányzati szféra intézményeit egy ekkora emelés még inkább földre küldte volna.

Bár e kör 2008-as áramát a kereskedők egy árverésen már átvették, a kormány azóta "talált" még egy, eddig el nem adott mennyiséget, amit a lakosságéhoz hasonló külön "sávba" küldhet. Mégpedig az importált áramok között. Arra az állami Magyar Villamos Művek (MVM) árverésén is felhívták a figyelmet, hogy a kisebb árammennyiségek beszerzésének feltételei még november-decemberben is tisztázódhatnak. A közintézmények áramát - mint az a Magyar Villamosenergia-kereskedők Egyesületének (MVKE) szerdai nyílt levele nyomán kiderült - a kormány egy alacsony árú, szlovákiai importból fedezné. Az intézkedés ellen tiltakozó egyesület felhívja a figyelmet: a kormány ez év márciusában megszüntette két Szlovákiából hosszú távú szerződéssel érkező árambeszerzés minden más behozatalt felülíró, kivételezett helyzetét. (A beszerző, mint megtudtuk, a svájci Atel, illetve EGL, a vevő pedig az MVM.) Ehelyett nekik is részt kellett volna venniük a szűk határ igénybevételére kiírandó aukción. Az MVKE kereskedői ezt, mint a piacfelszabadítás jelét, üdvözölték is, és felkészültek, hogy a határ kapacitásait szétosztó Mavirnak kedvezőbb ajánlatokat tegyenek. Ám a kormány az aukció előtt 2 nappal olyan rendeletet hozott, amely mindent visszarendez, és az Atel-EGL-behozatalnak újra biztosítja a március előtti kivételezett helyzetet. Mivel azóta a szóban forgó vezetéken karbantartás is zajlik, a Mavir az éves aukció keretében most már gyakorlatilag nem biztosít a többi kereskedőnek szlovákiai behozatalt - jelezte kérdésünkre Hornai Gábor, az MVKE elnöke. Ez még a márciusinál is rosszabb helyzet; a kormány döntése megkérdőjelezi a kereskedői és az általános jogbiztonságot - tette hozzá. Leszögezte: az intézkedés növelheti az üzleti szféra áramárát, mivel Szlovákiából ők is szerettek volna ezen a vonalon vásárolni, és most elestek a lehetőségtől.

Bár a kormány lépése újabb csapás az unió által célként megjelölt piacfelszabadításra - melynek elvi értelme mégiscsak az árcsökkenés és a minőségjavulás -, a kabinet ezt valószínűleg az adott körülmények közötti áremelkedés megfékezésére hozta. Mártha Imre, az MVM vezérigazgató-helyettese legalábbis kérdésünkre kifejtette: a kedvező árú beszerzés újbóli biztosításának nyomán az áramszolgáltatók a lakossági áramhoz hasonlóan a közintézmények áramát is "külön" kapják majd meg tőlük. Bár az ármegállapítás a kiskereskedők hatásköre, az MVM az érintett körben "nem lát indokot 10-15 százaléknál nagyobb fogyasztóiár-emelésre". Hozzáfűzte: az új, liberalizációs szabályok miatt azért az elkerülhetetlen lesz, hogy intézménytípustól függően ez a mérték szórjon. Vagyis az éjjel-nappal egységes fogyasztású intézmények - mint például a közkórházak - ennek az alsó, míg a nagyon hullámzó intézményi fogyasztók - például az iskolák - a felső sávba eshetnek. (A 10-15 százalék ugyanakkor még mindig magasabb, mint az ugyanilyen elvek szerint kiszolgálandó lakossági fogyasztók esetében ígért, "10 százalék alatti" emelés.) Az még egyeztetést igényel, hogy az áramszolgáltatók pontosan el tudják különíteni a közintézményeket az üzleti­ fogyasztóktól - tette hozzá.



Forrás: Népszabadság online, http://www.nol.hu/