Sikeresen zárult a kapacitásaukció


Az MVM Trade kapacitásaukcióján összességében 163 milliárd forint értékű villamos energia talált gazdára, a régiós átlagárnál 15-20 százalékkal olcsóbban. A zsinór termék esetén 65 euró/megawattóra, míg a csúcsidőszaki terméknél 100 euró/megawattóra áron kelt el az MVM Trade csütörtöki kapacitásaukcióján a felkínáltnál valamivel több, összesen 9 terawattóra energia. Mártha Imre, az MVM Trade vezérigazgatója szerint az ár mellett kedvező az is, hogy az aukción részt vett összes, tehát 23 áramkereskedő és mind a 6 nagyfogyasztó tudott vásárolni valamelyik termékből, bár még a megemelt mennyiség ellenére is mindenkinek valamivel kevesebb jutott, mint az előzetesen remélte.

Kedvező, hogy az értékesített energia több mint 85 százalékát olyan ipari felhasználók és kereskedők vették meg, akik biztosan a hazai piacon használják fel az áramot, tehát nem kerülhet exportra. A vezérigazgató jelezte, hogy a jövőben is lesz hasonló kapacitásaukciójuk, de azokon már csak lényegesen kisebb mennyiséget tudnak értékesíteni.

Mártha Imre jelezte azt is, hogy az MVM-nek két esetben is, a kiírási szabályzatnak megfelelően sikerült megakadályoznia az árak túlzott megemelkedését. Egyrészt a várnál alacsonyabb induló árat jelentettek be, ami a zsínór terméknél 56 euró/magawattóra volt, valamint lehetőség szerint kis lépcsőkkel emelték az egyes körökben az árszínvonalat. Ez vezetett oda, hogy két terméknél a szabályzat szerinti 10 aukciós kört követően a kereslet még mindig nagyobb volt az értékesíthető mennyiségnél, a zsinór terméknél 170 százalék, a csúcsidőszaki terméknél pedig 220 százalék.

Ez esetben úgynevezett pro ráta (a legutolsó körben igényelt mennyiségek aránya szerinti) felosztást alkalmaztak. Sőt a legfontosabb, az árakat legjobban befolyásoló úgynevezett base-load kategóriában az eredetileg meghirdetett mennyiség 115 százalékát értékesítették. Így alakult ki a végső kedvező ár, vagyis a zsinór termék esetében a 65 euró/megawattóra, a csúcsidejű terméknél pedig a 100 euró/megawattóra.

Forrás: www.arampiac.hu