Eltérően változik az áramár


Az E.ON várhatóan átlagosan 3 százalékkal csökkenti az áram végfelhasználói árát a lakosságnak, a kisfogyasztóknak és a közintézményeknek 2010. január elsejétől, míg a Démász változatlanul tartja - mondta el Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke hétfőn a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

Hozzátette: az RWE-csoporthoz tartozó Elmű és Émász még nem adott be árváltoztatási kérelmet, és ha nem is kérnek, akkor náluk 2 százalékkal nő az áram ára a rendszerhasználati díj emelkedése miatt.

Matos Zoltán hangsúlyozta, hogy az áramnak, mint terméknek az árát jelenleg már piaci alapon határozzák meg a lakosságot, a kisfogyasztókat és a közüzemeket ellátó egyetemes szolgáltatói körben. A termékár alapja a lipcsei tőzsdei ár és a Magyar Villamos Művek (MVM) aukcióin kialakult ár. Ennek alapján egy kilowattóra áramnak, mint terméknek a maximált ára 15,60 forintról január elsején 15,97 forintra emelkedik. Az infláció mértékével korrigálták a szolgáltatók árrését is, így az az eddigi kilowattóránként 1,9 forintról 1,98 forintra emelkedik. Az árba belekalkulált rendszerhasználati díjak egyébként kilowattóránként egy forintról 1,53 forintra nőnek.

Az energiahivatal elnöke megjegyezte, hogy a rendszerhasználati díjak jelentős emelkedésének két fő oka van: egyrészt a csökkenő fogyasztás miatt emelkedik az egységre jutó költség, másrészt a kötelező átvétel alá eső áram miatt rugalmatlanabb, így drágább lett a villamosenergia-rendszer működtetése.

Forrás: MTI