Korlátozni kellett az állami MVM Trade-et


A Magyar Energia Hivatal (MEH) a villamos energia nagykereskedelmi piacon jelentős piaci erejű szereplőként határozta meg az MVM Trade Zrt.-t, ezért az áramkereskedőnek 2008. október 27-én nyilvános árverést kell tartania, amelyen az árat a hivatal állapítja meg – derül ki a MEH csütörtökön (2008. július 10.)  közzétett határozatából.

A jelentős piaci erővel rendelkező szereplő meghatározását, és tevékenységének korlátozását törvény írja elő az év elején megnyitott magyar árampiacon.
Az MVM Trade 2007 októberében tartott egy nagy aukciót, amelyen 9 terawattóra mennyiséget értékesített 2008-ra összesen 163 milliárd forint értékben. A piaci szereplők szerint az aukción kialakult ár jelentősen növelte a szabadpiaci fogyasztóknak a végfelhasználói árat.
A mostani döntésből úgy tűnik, az Energia Hivatal hasonlóképp vélekedett.
A mostani döntés szerint az MVM Trade Zrt.-nek olyan mennyiséget kell aukcióra bocsátania 2008. október 27-én, hogy a továbbiakban a nagykereskedelmi piaci részesedése 40 százalék alatt maradjon. A fennmaradó mennyiség államilag meghatározott áron a lakossági fogyasztást fedezi majd.
A szakértők úgy vélik, hogy a hivatal által meghatározott ár a lakosságot ellátó egyetemes szolgáltatóknál idén várhatóan nem vezet a végfelhasználó árak jelentős elmozdulásához. A jövő évre szóló vásárlás esetében viszont úgynevezett ársapkát (maximum árat) alkalmaznak, amelyet a lipcsei áramtőzsde 2008. évi áraihoz igazítanak.
Még elemzik
Az MVM szakértői elemzik a határozat hatását az MVM csoport gazdálkodására - tájékoztatta Tringer Ágoston, az MVM szóvivője az MTI-t csütörtökön. Nem kizárt, hogy az üzleti terv módosítását kell kérni a tulajdonostól. Az MVM álláspontja szerint a hivatal a határozattal lényegében visszaállította a nagykereskedelmi hatósági árat. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a társaság tudomása szerint egyetlen európai uniós versenytársnál sem alkalmaznak ársapkát.

A Magyar Energia Hivatal 739/2008. számú, MVM Trade Zrt. Jelentős Piaci Szereplővé történő minősítés határozatát és annak indoklását honlapunk Szakmai anyagok/Határozatok menüpontjában találja.

Forrás: www.origo.hu