Magyarország energiaválság felé tart


Nem tudjuk, mitől féljünk jobban: attól, hogy a földgáz és a villamos energia ára az egekbe szökik, hogy télen az ország nem jut elegendő mennyiségű földgázhoz, vagy hogy nyáron a csúcsidőszakban többnapos áramszünet áll be. Középtávon mindhárom előfordulhat, ami katasztrofális helyzetet vetít elénk – mondta el a Délmagyarországnak Gonda György.

A szakértő szerint Magyarország energiaválság felé tart, bár ezt sokan talán még mindig nem hiszik el. Biztosra vehető a földgáz további 30-40 százalékos drágulása. Emellett az országnak törekednie kellene az orosz gáztól való függés csökkentésére is, bár egyelőre ilyen irányú lépésnek nincs jele – mondta a Schott Export Kft. ügyvezető igazgatója.

A mentőövet az alternatív energiaforrásokat hasznosító berendezések jelenthetik, melyek révén egyénileg tudunk kitörni a kilátástalannak tűnő helyzetből. Ezek a berendezések évről évre hatékonyabban működnek, és egyre olcsóbbak, újabb és újabb technológiák jelennek meg – tette hozzá. Ugyanakkor sokan még nem ismerik ezeket a lehetőségeket, s előnyeikkel sincsenek tisztában. Pedig több pályázatot is kiírtak a megújuló energiák használatának elősegítésére.

Forrás: www.ingatlanmagazin.com