Pártviták az MVM-ügy mögött?


Az SZDSZ nyomására alakítja át - új vezetővel - a kormány a Magyar Villamos Műveket (MVM) - vélik az ügyhöz közel állók. Az érintettek ezt cáfolják. Feltevések szerint a nagyon értékes paksi atomerőmű akár maradhat is a társaságé, ám a több százmilliárd forint értékű elektromos vezetékrendszert birtokló "rendszerirányító" kikerülhet alóla.

Továbbra is csak találgatások kapnak szárnyra a tárgyban, hogy a miniszterelnök kedden miért döntött az állami Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgatójának elküldése, a cég gyökeres átalakítása mellett, illetve hogy ez mit is jelent majd a gyakorlatban.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szóvivője útján kedden jelentette be új álláspontját: meg kell szüntetni a társaság monopolhelyzetét. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a szakértők szerint év elején az MVM által megemelt tarifák miatt ugrottak meg az áramárak. Emiatt menesztik Kocsis István vezérigazgatót is. Egyes források ebbe többet látnak bele: állítólag a népszavazás után meggyengült kormányfőt az SZDSZ koalíciós szakítással fenyegette meg, aminek elkerülésére a miniszterelnök elfogadta volna a liberálisok régóta hangoztatott álláspontját MVM-ügyben. Az MVM-ről leválasztandó vagyonelemek pedig újabb privatizálható állami eszközök lennének, ami szintén főleg a liberálisok érdeke. Az SZDSZ részéről ezeket a felvetéseket lapunknak határozottan cáfolták. Ugyanakkor a kormány szocialista fele - a parlamenti többséggel egyetemben - mostanáig valóban az eddigi felállás konzerválása irányába látszott hajlani.

A részleteket a keddi "rendkívüli" kormányszóvivői tájékoztató után tegnap az átalakítás levezénylésével megbízott Veres János pénzügyminiszter magyarázta. Azt, hogy mi lesz az MVM-mel, illetve kik lesznek az új vezetők, egyelőre - információ híján - nem közölte. Így arról sem beszélt, hogy esetleg milyen vagyonelemet "vennének el" az MVM-től. Az MVM jövőjét illetően egyelőre 4-5 elképzelés ismert - az elkövetkező hetekben ezek közül kell választani - mondta. Kérdésünkre leszögezte: csak olyan változatot tud elfogadni, ami az állami vagyont gyarapítja, és nem csökkenti. Célzott arra is, hogy az MVM magas nyereségét szükséges fenntartani. Szavai szerint a kormány elfogadja a cég által "újrakötött" hosszú távú szerződéseket. (Pedig a bírálatok szerint ezzel az MVM több évre előre megvette az itt termelt áram többségét.)

Meg nem erősített, kormánykörökből származó információink szerint még akár a paksi atomerőmű is maradhat MVM-kézben. Ugyanakkor a Mavir, illetve az alaphálózat nagy eséllyel "elkerül" a cégtől. Az SZDSZ tudtunkkal egyelőre csak a Mavir "rendszerirányítói" tevékenységét szeretné az MVM-től függetlenül látni. Ugyanakkor az EU határozottan elválasztaná az energiatermékek termelőjét-kereskedőjét, illetve szállítóját is: eme elvek betartásával viszont az alaphálózat is kikerülhet az MVM-ből.

Veres János úgy vélte: több nagykereskedő valóban akkor kezdhet lefelé irányuló árversenybe, ha túlkínálat van a piacon, és ez most nem mondható el. Ám nincs szó emiatt új erőmű építéséről, a miniszter más, szabályozási módszereket is lehetségesnek tart az áramkínálat megteremtésére. Kérdésünkre a pénzügyminiszter leszögezte: elképzelhető, hogy a változtatásokhoz törvénymódosításra is szükség lesz. (A parlamenti többség viszont eddig nem támogatta ezt az irányt.)

Kóka János tegnap lapunknak nem rejtette véka alá a változások felett érzett örömét. Az SZDSZ elnökeként - az ügyekbe azért jól belelátó volt gazdasági miniszter - leszögezte: rövid távon valódi liberalizációt, a monopóliumok megszüntetését, hosszú távon közép-európai áramtőzsdét tart kívánatosnak. Hozzáfűzte, Kocsis Istvánt továbbra is nagyon jó szakembernek tartja.

Az MVM tegnap annyit közölt: "gyakorlatilag" lezárult az erőművekkel kötött hosszú távú szerződések újratárgyalási folyamata. (Ez az "átalakítást" célzó bejelentés óta a cég első és egyetlen megnyilvánulása.) A közlemény kiáll a hosszú távú megállapodások mellett, abban az alacsony áramár biztosítékát látva. Az, hogy az ilyen szerződések felbontása biztosítaná az olcsó áramot, "teljes gazdasági irracionalitás" - írják. Más források szerint az MVM-ben igen nagy a felháborodás. A cégen belül úgy vélik, az intézkedések a cég értékének csökkentését célozzák, illetve bújtatott privatizációs szándékokat fednek.

Forrás: www.nol.hu

• 2008. március 13.