Visszakapunk a tavalyi villanyszámlából


A Magyar Energia Hivatal (MEH) megvizsgálta a villamos energia egyetemes szolgáltatók tavalyi beszerzési és értékesítési árait, valamint árrésük nagyságát.

A vizsgálat szerint az indokolt beszerzési árak mellett számított árrés szolgáltatónként eltérő mértékben, de átlagosan mintegy 40 fillér/kilowattórával meghaladta a jogszabály által engedélyezett mértéket. A MEH határozatban kötelezte mind a négy egyetemes szolgáltatót, hogy az így elért többletbevételüket - a jegybanki alapkamattal megnövelve - juttassa vissza fogyasztóinak. A mintegy 5 milliárd forint legalább 60 százalékát számlajóváírásként kell szétosztani az összes fogyasztó között, a fennmaradó 40 százalékból pedig - alapítványok bevonásával - az úgynevezett védendő, illetve a szolgáltatásból kikapcsolt kisjövedelmű rászoruló fogyasztók részesülhetnek.

A felhasználási helyenként számolt átlagos számlajóváírás mértéke 500 forint lesz (szolgáltatónként komoly eltérések lesznek), ezt az áramszolgáltatók szeptember 30-áig írják jóvá az ügyfeleknek.

A Dél-magyarországi Áramszolgáltató (Démász) Zrt. arra hívta fel a figyelmet, hogy hatósági árszabályozás alapján, egyetemes áramszolgáltatóként értékesítik a villamos energiát, amelynek fogyasztói átlagára a beszerzési ár és a hatósági árrés összegeként alakul ki. A hatósági áras áram esetében az értékesítési árrés tavaly meghaladta a jogszabályban előírt, 1,90 forint/kilowattóra értéket, ám ennek oka az volt, hogy a nagykereskedő MVM Trade - a MEH korábbi határozatának megfelelően - 2008. október 1-jétől csökkentette nagykereskedelmi árait.

Az Elmű-Émász-csoport nehezményezte, hogy a MEH tájékoztatója alapján sok helyen úgy értékelték a helyzetet, hogy a hazai áramszolgáltatók a "jogos" mértékűnél nagyobb villamosenergia-árat szedtek be fogyasztóiktól, amelyet most kötelesek visszatéríteni. Holott a visszatérítés kiváltó oka a valóságban egy piacszabályozási anomália (a villamos energia nagykereskedelmi árának nem megfelelő beállítása) volt, ennek következtében keletkezett többletbevételük az áramszolgáltatóknak. A helyzet orvoslására maguk a szolgáltatók, köztük az Elmű-Émász is javaslatot tettek.

Forrás:www.napi.hu