Mától már többletet termel a Mátrai Erőmű


Teljesítette az éves tervét a Mátrai Erőmű Zrt. Az év végéig várhatóan még félmilliárd kilowattórányi áramot - immár terven felül - állít elő a társaság.

A Mátrai Erőmű Zrt. közleményben tudatta, hogy ma délelőtt teljesítette az egész éves villamos energia termelési tervét: összesen 5 milliárd 907 millió kilowattóra villamos energiát termelt, és értékesített a magyar villamosenergia fogyasztóknak az idén. Valaska József, a Mátrai Erőmű Igazgatóságának elnöke tudatta, ez azt is jelenti, hogy az erőmű jelentős – 429 millió kilowattórás - többlet villamos energia termeléssel számol az év végéig.

A társaság széntermelése el fogja érni a 8,2 millió tonnát. Az áramtermelés növelésére az évközi kedvező értékesítési feltételek, a meleg nyár, és mindemellett a "Mátra" viszonylag kedvező értékesítési árai adtak lehetőséget. Az igazgatóság tájékoztatása alapján a lakossági szénértékesítés mind Visonta, mind Bükkábrány bányában jelentősen növekedett és elérte a 56 ezer tonnát. Ez azt mutatja, hogy a megnövekedett gázárak miatt egyre többen állnak vissza a hagyományos tüzelőanyagokra. A Mátrai Erőmű Zrt. "átérezve a lakosságra háruló gazdasági nyomást is", 2009-ben nem tervezi a lakossági lignitár emelését - zárul a közlemény.


Forrás:www.heol.hu